„Ami hozzánk tartozik azt nem veszíthetjük el

még ha elhajítanánk sem.”

/Ji King/

„A világ valós azok számára, akik ismerik az Önvalót,

s azok számára is, akik nem.

Ám az utóbbiak esetében a Valóságot a világ határolja,

 míg azoknak, akik felismerték az Önvalót,

a Valóság a világ alapjaként forma nélkül ragyog.

Ez a különbség közöttük.”

/Srí Ramana Maharshi/

Több mint két év telt el, mire ismét visszatértem. A kolostor csendes volt, amikor megérkeztem, a kúttal szemben leültem és vártam. Várakozás közben, ahogy a kőfalnak támasztotta a fejemet elszunnyadtam és a következő álmot láttam:

„Egy több emeletes, kék színű kristály toronyban éltem egy erdő közepén. Egy napon földrengés volt, amely összedöntötte a tornyomat és csak nehezen tudtam kimenekülni belőle. Amikor kijutottam, az égből aranyszínű tűz csapott le a romokra, amelyek amorf tömeggé olvadtak össze.” Ekkor felébredtem.

Mária Magdolna és Jézus egymás kezét fogva álltak előttem, mosolyogtak és Jézus ezt mondta:

„Nincsen mitől félni, mert a Teremtésben semmi olyan nincsen, ami árthatna neked, semmit sem veszíthetsz el.”

Megjelent egy hófehér galamb kettőjük között, amely hozzám repült, felszállt egyenesen a fejem fölé és berepült a szívembe. Nem veszítettem el semmit.

Álltam a templom Titkos Kapuja előtt, amelyről ekkor már tudtam, hogy Isten Házába vezet és így szóltam: „Minden érző lény javára szeretnék belépni.” A kapu mögött a Végtelen Kegyelem sűrű arany köd e várt, de már félelem nélkül léptem be, mert tudtam, hogy emögött is van valami, amit szeretnék megismerni. Egy arany sárkány jött értem, ennek a hátára ültem fel és egy nagyon tágas térben repültünk valamerre. Ahogy repültünk a felhők között az arcomon éreztem a szelet és megéreztem egy teljesen új érzést, az örömöt a szívemben.

„Igen, minden ember IGEN!”- ezt kiabáltam bele a szélbe.