16. A Sztúpa

16. A Sztúpa

Én, Naphold, vándorlásom során egy napon megérkeztem a sztupához, amely Buddha ereklyéjét őrzi. A sztupa melletti szentélyben füstölőt gyújtottam, azután meditációba mélyedtem a szentély arany Buddha szobra előtt. A szobor felől egyszer csak Buddha fény-keze nyúlt felém, mintha hívna. Megragadtam a felém nyújtott kezet és elindultam hagytam, hogy maga után húzzon. A fény visszavezetett a sztupához, amelyet most örvénylő energia tér vett körül.

Meditáció a Buddha szentélyben

Felmentem a lépcsőn a Buddha szobor elé, Buddha pedig így szólt hozzám: „Gyere, válj sztupává és érts meg!” Én így szóltam: „Én, Naphold, minden érző lény javára bebocsátást kérek!”

Ekkor belém villant a felismerés, hogy Buddha maga a kapu, őáltala lehet belépni a sztupába és csak az léphet be, akit ő méltónak tart rá.

Buddha a Kapu

A sztupa közepén állva a Belső Buddha várt rám, akinek a neve „Gömbtartó Buddha” és amikor odaléptem hozzá, akkor a kezembe adta a Buddha-gömböt és pedig eltettem a szívembe.

A Belső Buddha

Ezután a gömb alakú terem tizenkét fülkéjéből elkezdett ömleni az isteni erő úgy, mintha víz lett volna.

A sztúpa belseje

Az erő egyre magasabbra emelkedett és egy szökőkút támadt a terem közepén, amely felemelt engem. Egyre magasabbra emelkedtem és emelkedés közben megértettem, hogy a sztupa tetejéig csak az tud felemelkedni, aki a Világfa mind a tizenhárom szintjéhez tartozó tulajdonságokat elsajátította. Magam is meglepődtem azon, hogy milyen gyorsan értem fel a sztupa tetejére.

Felemelkedés és eggyéválás

Itt megértettem, hogy csak aki egyesítette a Napot és a Holdat az juthat fel a sztupa csúcsára. Mivel én már végrehajtottam ezt az egyesítést ezért könnyedén fel tudtam lépni a tetejére, ahol a Buddha Tudat gömbje életre kelt bennem és körülvett. A sztupa csúcsán állva nem láttam mást magam körül, csak sűrű, átlatolhatatlan, aranyszínű ködöt. Erős húzást éreztem a fejem tetején, mintha egy rettenetes erő a fejemnél fogva akarna felemelni. Tudtam, hogy fel kellene ugranom és egy rugaszkodással belevetnem magam ebbe a megnevezhetetlen és leírhatatlan dologba, de nem tettem.

A sztúpa csúcsán
Author Image
Reka25