…..  a kolostorhoz sötétedés után érkeztem meg. A remeték megengedték, hogy náluk töltsem az éjszakát és az egyik meszelt falu cellában még egy szalmazsákot is kaptam. Lefekvés előtt imádságba merültem, amikor megjelent előttem Mária Magdolna. Fehér ruhában volt, a ruha fölött egy kék palástot viselt, nagyon hosszú, szőke, hullámos haja lengett körülötte. Koronát vagy diadémot nem viselt, de így is gyönyörű volt. Két háromkaros gyertyatartót tart a kezében, amelyeken égtek a gyertyák. Közelebb jött hozzám és beszélgettünk, de nem bírok rá visszaemlékezni, hogy miről. Majd hozzám hajolt és a fejem fölé tartotta az egyik gyertyatartót és egy pici lángocska gyulladt meg a fejem fölött, ezzel egyidőben nagy nyomást éreztem a fejemben, szinte fájt, és ettől annyira megijedtem, hogy azonnal abbahagytam az imádságot.

Másnap egész nap az éjjeli jelenésen töprengtem, ami nagy hatással volt rám. Este a cellámban kértem Mária Magdolnát, hogy jöjjön el ismét. Szinte azonnal megjelent, de ezúttal nem voltak nála a gyertyatartók. Ahogy nagyon könnyű léptekkel megérkezett elém láttam, hogy menyasszonyi ruhában van. Ezt mondtam:

„Én nem akarok apáca lenni. Különben is, hol a vőlegény?”

„Nem érted a lényeget, nem arról van szó, hogy apácának kell állnod, hanem arról, hogy elkötelezettséget kell vállalnod. Menyasszonynak lenni elkötelezettséget jelent.”

Mária Magdolna kezében ekkor megjelent egy nagy színes torta. Ahogy jobban megnéztem láttam, hogy a torta egy templomot formáz. Mária Magdolna így beszélt:

„A torta nagyon sokféle lehet, de a lényege ugyanaz: süti. Ugyanígy minden ember külsőleg különbözik egymástól, de a lényege ugyanaz: Isten. Minden ember egy templom. Minden templomban van egy titkos ajtó, ez a titkos ajtó a templom közepén nyílik, ugyanígy minden emberben is a közös lényeghez vezető ajtó középen nyílik.” – felmutatta nekem a templom-tortát, hogy meg tudjam nézni. A torta-templom ablakai világítottak és láttam, hogy fény van benne. Ekkor elkezdtem keresni a templom titkos kapuját, közben azon gondolkoztam, hogy hol lehet a közepe, merthogy ott kell lennie a kapunak is. A kút helyén láttam meg végül a kaput. El akartam indulni a kapu felé, de nem tudtam mozdulni sem, mert valami visszatartott. Ez a valami a hátam mögött állt, ígyhát nem láthattam, hogy mi, vagy ki az. Mária Magdolna látta, hogy nem tudok közelebb menni a kapuhoz, ezért odalépett hozzám és ezt mondta:

„Itt van a kapu kulcsa, legalább ezt vedd el, ha akarod.”

„Igen szeretném, ha odaadnád a kapukulcsot.” – ezt válaszoltam. Örültem, hogy legalább a kulcsot sikerült megszereznem, viszont egy tapodtat sem tudtam előre lépni, mert valami rettentő erővel visszatartott. Mária Magdolna mosolyogva nézett engem, de láttam, hogy nem tud nekem segíteni többet. Végülis nagy erőfeszítés árán legalább el tudtam vergődni a kapuig és be is néztem rajta, de belépni már nem tudtam. Ahogy közeledtem hozzá a kapu, amelynek sem kilincse, sem pedig kulcslyuka nem volt, lassan magától kinyílt. Benéztem rajta, de csak élő fényt láttam semmi mást.

Ahogy ott álltam a kinyílt kapu előtt, amelyen belépni nem tudtam felismertem, hogy itt az ideje annak, hogy megértsem, hogy mi az, ami visszahúz engem. Ebben a mozdulatlanságban megértettem, hogy a hátam mögött csak az árnyékom állhat és ebben a pillanatban meghallottam a halk, sziszegésszerű suttogást is: „Mindent elveszítesz, mindent elveszítesz…”.  A Bábmester hangja sziszegett a hátam mögött.  Megfordultam és láttam, ahogy ott áll az engem mozgató zsinórokkal a kezében.

„Ki az, aki mindent elveszít, és mi az a „minden”? – ezt kérdeztem tőle, de nem válaszolt semmit.