Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szerzetes, bizonyos Li nevezetű. Egy reggel, amikor felébredt a kamrájában egy méretes lepkére lett figyelmes, amely lassan mászott az asztalon éppen felé. Amikor a lepke észrevette, hogy Li mocorog az ágyában így szólt:

„Végre már, hogy utolértelek Li! Jönnek ám a többiek is utánam!” – szólt vidám hangon és ekkor Li meglátta, hogy a lepke mögött egy kerek alagút nyílik meg, amelyben ezer és ezer lepke repül felé.

„Ki vagy te?”- ült fel az ágyban megrökönyödve Li.

„Én vagyok Lepke Mester!” – és úgy nézett Lire, mintha azt várta volna, hogy az menten felismeri.  Li bambán bámult a beszélő állatra, aki csevegő hangon így folytatta:

„Tudd meg Li, hogy hiába tettél fogadalmat nem vagy igazi bodhiszattva és hiába foglalkozol a Rendteremtés Művészetével, mégsem értettél meg 15 év alatt a Rend Lényegéből semmit!”

„Nem vagyok igazi bodhiszattva….. ?”

„Nem bizony!”- erősítette meg Lepke Mester, majd karmát föltartva magyarázni kezdett: „Tudd meg, hogy a bodhiszattva lemond a Nirvánába lépésről azért, hogy másoknak mutathassa az utat, de Te nem lemondtál a Nirvánáról, hanem elutasítottad és elutasítod most is! Ez nagy különbség! Az elutasítás nem számít lemondásnak. Te magad ragaszkodásból nem mész be. Ahelyett, hogy mindenkit beengednél és önszántadból utoljára maradnál zárva tartod a kaput. Nem úgy cselekszel, mint egy bodhiszattva, nem azt teszed, amit a fogadalmadban ígértél. A te dolgod a Nirvána kapujának kinyitása nem pedig annak eldöntése, hogy ki mehet be rajta és ki nem. Az a törekvő lelkekre tartozik, hogy bemennek-e vagy sem. Ha te nem akarsz bemenni, az a Te ügyed, de a kaput mások számára ki kell nyitnod, mert az meg a feladatod, amit vállaltál. Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád.”

Lepke Mester vizsgálódva nézte a buta arckifejezést Li arcán.

„Ne  mondd, hogy nem tudtad, csak nem akartad tudni.” – vonta össze a szemöldökét Lepke Mester. Ekkor Li felnézett és látta, hogy a folyosón  milliószámra repülő lepke mind kér tőle valamit.

 „Emlékszel a lepkére, akit a bogárgyűjteményed számára gyilkoltál meg? Tudd meg, hogy nem az volt a legnagyobb bűnöd, hogy megölted, hanem az, hogy nem teljesítetted a lepke-lélek utolsó kérését, azt, hogy nyisd ki számára a kaput! Ne mondd, hogy nem hallottad, hogy hogyan kérlel téged! Tudtad, tudnod kellett, hiszen ő felismert téged és tudta, hogy te vagy az, aki Kinyitja a Nirvana Kapuját Az Érző Lények Számára. De te gőgösen elfordultál és …..

„Lepke Mester!- kiáltotta Li a mester beszédébe vágva – Nem hallottam hidd el, hogy beszél hozzám az lepke, nem tudtam róla, hogy …  nem tudtam semmiről. De ha jóvá tehetném valahogyan, akkor bármit megteszek….”

„Igen? Jó, akkor nyisd ki a kaput és válj azzá, akinek állítod magad!”

„Jó , kinyitom a kaput a lelkeknek.”- és a hangja úgy kongott, mintha egy álomból szólna. Ebben a pillanatban a folyosó végén kitárult a Nirvánába vezető kapu, és Li döbbenten látta, hogy a különféle színű és fajtájú lepkék milliószámra özönlenek befelé.

Lepke Mester elégedetten mosolygott, majd Li felé fordult és ismét beszélni kezdett:

„Most pedig gyere, csak akkor lehetsz bodhiszattva, ha megismered a Nirvánát és önként lemondasz róla, amíg viszolyogsz és félsz, addig csak elutasítás van benned és a szolgálatod nem őszinte.”

Li belépett a Nirvána felé vezető folyosóra és lassú léptekkel elindult ő is nyomában Lepke Mesterrel arra, amerre a nyüzsgő lepkék ezrei is tartottak. A Nirvána kívülről olyan volt, mint egy konzervdoboz ezüstös fala, nem ködszerű, mint más eseményhorizontok, hanem teljesen szilárd. Ezen az ezüstös, rovátkolt falon látszott egy kerek lyuk, amelyen repültek befelé milliószámra a lepkék. Li megállt  a kapu közelében és Lepke Mesterhez fordult:

„Lepke Mester, mi a jó abban nektek, hogy oda bementek, hiszen a Nirvánában letörlődik az összes emléketek, programotok és mindent elveszíttek. Nem fogjátok többé ismerni egymást és mindent elfelejtetek, amit erről a világról tudtatok.”

Lepke Mester nevetett:

„Azért megyünk be, mert Isten már készíti a jobb világot és mi szeretnénk abban helyet kapni. Isten a jobb világ lakóit a Nirvána lakói közül válogatja ki és mi szeretnénk esélyt kapni arra, hogy ebben a mostani után következő fejlettebb világba beléphessünk.”

„Ti nem akartok előbb emberek lenni?”

„Dehogy akarunk!”- kiáltotta Lepke Mester és szívből kacagott.

„Én azt hittem, hogy ti oktalan állatok nem juthattok be a Nirvánába!”

„Én ugyanolyan lélek vagyok, mint te, érző lény, tudod, benne van a bodhiszattva fogadalomban.”

„És akkor hol vannak az oktalan állatok?”

„A tükörben!” – nevette el magát Lepke Mester. A nevetésében nem volt gúny vagy rosszindulat csak vidámság.

„Ha-ha , ez jó vicc volt!” – majd elkomolyodva így folytatta: „ Az „oktalan állatok”, akik nem teljesítik Mennyei Atyánk akaratát, akik nem látják Istent. Mi  mindnyájan teljesítettük a ránk bízott feladatot, szolgáltuk Istent, ahogy elvárta tőlünk, és most szeretnénk bemenni a Nirvánába, hát ezért bemehetünk. Gyere, nézd meg te is! Amíg nem ismered meg, hogy mi van odabent, addig nem mondhatsz le róla, csak elutasíthatod.”

„De ha bemegyek, akkor megsemmisülök!” – kiáltotta Li éles hangon.

„De van egy kiskapu, tudod, mindig van! – és Lepke Mester ismét felnevetett. Be lehet menni  „csak betekintésre” is, akkor nincsen letörlődés.”

Li belépett és a kapu küszöbén megállt. A Nirvánában minden fehéren fénylett, ugyanúgy gömbök repültek itt is hosszú sorokban, mint a Mennyországban, de ezek vakító hófehérek voltak és nem arany és szivárvány színűek, mint a Mennyország gömbjei. Nagyon világos, árnyék nélküli hely volt, amelynek békéje és tisztasága ezer finom szállal simogatta Li arcát és vonzotta őt magához. Li  érezte a vonzást, ahogy minden sejtje egyszerre indul el, hogy a testéből kiválva gömbként repüljön be ő is a többiek közé, de ekkor Lepke Mester messzeségből szóló hangja visszarántotta a testébe:

„Na látod, nem olyan szörnyű!”

„Most már értem.” –lehelte Li.

„Akkor jó!” –kiáltotta Lepke Mester, azzal búcsú nélkül felszállt és berepült a Nirvába. Li nézte, ahogy Lepke Mester hótiszta, világító fehér gömbbé változik, aztán megfordult, kilépett a nyitva maradt kapun  és visszaindult.