Lakberendezés

Az otthon alapvető tulajdonsága számomra a harmónia és a békesség.

A harmónia akkor jellemző egy lakásra, ha jól érezzük benne magunkat, szeretünk otthon lenni, egyszóval kellemes, barátságos, meleg környezet vesz minket körül. Békesség akkor áll elő, ha a családtagok részére a napi tevékenységeik elvégzéséhez a körülmények biztosítottak. Azt, hogy ehhez milyen belső kialakítás és berendezés szükséges az egyéni igények határozzák meg.
A funkcionális tervezéshez azonban elengedhetetlen a lakás-ergonómiai alapelvek ismerete, ami garantálja a helyiségek használhatóságát.

Három alapvető dologra fel szeretném hívni a figyelmet:

Az egyik, hogy amennyiben többszintes a lakás, a lépcsőházra szánt területen ne spóroljunk, mert ezzel sok kellemetlenségtől kíméljük meg a későbbiekre nézve magunkat. A lépcsőn közlekedni balesetveszélyes nemcsak a kisgyerekek, de az idősebbek számára is. Ezért lehetőleg úgy alakítsuk ki a belső lépcsőt, hogy elhúzott fokokra ne legyen szükség, és egy pihenőt iktassunk be a fordulóban.

Ne spóroljunk a belmagasságon sem, mivel a túl alacsony (kb: 240-250 cm-es) belmagasság mellett már kellemetlen, nyomasztó érzés a lakásban tartózkodni, különösen az átlagnál magasabb személyek számára. A belmagasság helyes megválasztása azért is fontos, mert később már nem tudunk otthonunknak ezen a paraméterén változtatni.

Lehet, hogy jó ötletnek tűnik a lakáson belüli szintkülönbség, de ne nehezítsük ezzel az életünket. Ha mi nagy nehezen meg is szokjuk, és egy idő után már éjszaka sem botlunk meg a kis lépcsőfokban, de rokonaink, barátaink sok kellemetlen percet élnek majd át, amikor szép hosszában végigesnek a “látványelemen”.

Ha a fenti hibákat nem követjük el már sokat tettünk otthonunk kényelméért, a harmóniáért és a békességért.